2024. április 16., kedd
FONTOS

Iványi Zoltánnal kezdődött a Grosics Café programsorozat

Az aktív játékvezetéstől 20 év után nemrég visszavonult Iványi Zoltán volt az első előadója a Grosics Café programsorozatnak. Csütörtök délután a gyulai labdarúgó akadémián az egyik legismertebb hazai sípmester nemcsak a szabályokról és a játékvezetéssel kapcsolatos aktualitásokról beszélt, hanem a kérdésekre is válaszolt.

A békéscsabai Iványi Zoltán négy Magyar Kupa döntőn bíráskodott, 260 NB I-es mérkőzést vezetett, és a nemzetközi porondon is kipróbálhatta magát. Elmondta, sok szép és kevésbé kedves emléket őriz, de az összkép persze pozitív.

Iványi Zoltán előadása a Grosics Café nyitányát jelentette, az akadémián a tervek szerint rendszeressé válnak a hasonló programok. A tervek szerint az előadások nem minden esetben a futballról szólnak majd, de mindenképpen közel állnak majd a sporthoz.

A programsorozat a tavaszi időszak után ősszel folytatódik, melyre minden érdeklődőt szívesen várnak majd.

Nézze meg ezt is:

Ezeket a terveket valósítaná meg a következő öt évben Görgényi Ernő

    A megújult Százéves cukrászda udvarán, pénteken délután öt órakor kezdődött az a programismertető …