2024. március 29., péntek
FONTOS

Hatmilliós adomány gyűlt össze Gyulán

Annyi felajánlás érkezett Gyulán a kárpátaljai Szőlősgyula település lakóinak és az oda érkező menekülteknek a megsegítésére, hogy a művelődési központ három helyiségében tudták elhelyezni ezeket.

Vasárnap reggel az adomány többségét két autóba pakolták, hétfő kora reggel pedig útra kelnek velük Kárpátaljára. Balogh Tibor lelkipásztor már több, hasonló karitatív kezdeményezésben vett részt, tapasztalatai szerint egy nap alatt meg lehet járni az utat, de volt már olyan, hogy csak másnap reggelre értek haza. A kiszállított áruról pontos listát készítettek, azt előre leadták, így bíznak benne, hogy nem ütköznek akadályokba.

A csapattal tart majd Alt Norbert alpolgármester, aki elmondta, rengetegen csatlakoztak a kezdeményezéshez, több, mint 500 felajánló révén nagyon sok tartós élelmiszer, ágynemű érkezett, de még babakocsit is kaptak. Ezek egy jelentős részét most elszállítják a rászorulóknak, és úgy készülnek, hogy az ottani igények felmérése után tovább folytatják a segítségnyújtást.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …