2022. május 16., hétfő
FONTOS

Súlyos sérült a kétegyházi balesetben

 

Balesetnél helyszíneltek, ittas járművezetés gyanúja és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt intézkedtek a rendőrök.

Kétegyházán, a Gyulai út és a Szent Imre utca kereszteződésében 2022. március 7-én 7 óra 45 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy kisbusznak és összeütköztek. A mentők négy embert könnyű, míg egyet súlyos sérüléssel vittek kórházba. A baleset okát és körülményeit a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Két ittas járművezetéssel gyanúsítható férfival szemben intézkedtek a rendőrök 2022. március 7-én Békés megyében. Békéscsaba külterületéről 8 óra 30 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfit, majd 16 óra 15 perc körül Körösladányban, a Lenkei utcából előállítottak szintén egy autóst.

Mindkét járművezető alkoholt fogyasztott mielőtt elindult. Az első esetnél a további mérések is igazolták azt, hogy a járművezető ittasan vezetett, míg a második alkalommal megállított személyautó vezetőjét mintavételre és orvosi vizsgálatra vitték. A rendőrök mindkettőjük ellen büntetőfeljelentés tettek és elvették a jogosítványukat.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei 2022. március 7-én elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint háztartási szemetet szórt szét Szeghalom külterületén. A rendőrkapitányságon hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult büntetőeljárás a 35 éves férfi ellen.

Nézze meg ezt is:

Emberölés Szarvason

Leszúrta testvérét egy 48 éves férfi május 12-én, este Szarvason. Átment hozzá, italoztak és közben …