2024. április 20., szombat
FONTOS

Lezárt ügy: fának ütközött az ittas sofőr Gyulán

Letért az útról és jelzőtáblának, majd fának ütközött egy autós Gyulán. A jármű vezetője, aki könnyebben megsérült, ittas volt. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Közúti közlekedési balesetről értesítették 2022. január 20-án 21 óra előtt néhány perccel Békés megyében a rendőrséget.

Gyulán, a Jókai utcában egy személygépkocsi vezetője lesodródott az útról és nekiütközött egy jelzőtáblának, majd egy fának is. A mentők a balesetet okozó 29 éves gyulai autóst könnyű sérüléssel vitték kórházba. Mivel a helyszíni szondáztatás pozitív eredménnyel végződött, ezért a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei orvosi vizsgálatot és mintavételt kezdeményeztek a járművezetőnél.

A rendőrségi eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy a nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett férfi ittasan vezetett. A rendőrkapitányság a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt elrendelt nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és annak iratait 2022. március 10-én továbbította az ügyészségre.

A történtek kapcsán a rendőség ismételten és nyomatékosan kéri a járművezetőket, hogy ne vezessenek ittasan! Nagyon súlyos, akár tragikus következménye is lehet annak, ha valaki alkoholt fogyaszt és utána vezet! Vigyázzanak magukra, utasaikra és legyenek tekintettel közlekedő partnereikre is!

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …