2024. április 19., péntek
FONTOS

A nyolcvanas évekbe kalauzol a levéltár kiállítása

Retrospektív hangulatot idéző tárgyakkal is lehet majd találkozni azon a kiállításon, melyet szerdától a levéltárban lehet megtekinteni.

Régi rádióktól kezdve parfümökön át egészen a bakelit lemezekig találhatnak érdekességeket a látogatók. A “Zsákutca vagy modernizáció? Hogyan változott meg a Békés megyei települések képe a késő kádári időszakban?” című tárlaton emellett különböző molinókat tekinthetnek meg az érdeklődők. Ezeken a megyei települések képe elevenedik meg az 1980-as évek közepétől.

Németh Csaba, a kiállítás kurátora elmondta, kevés Békés megyei településről maradt fenn írásos anyag az 1980-as évekből. Viszont egy-egy faluról 4-5000 kép is készült abban az időben, melyek közül nehéz volt kiválasztani a tárlaton bemutatkozókat. A többek között fekete-fehér képekből álló molinók mellett különböző, korhű tárgyakat mutatnak be.

A kiállítás március 23-tól tekinthető meg a levéltárban.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …