2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2022. 03. 22.

Témák:

– Olyan közösségi színtérként kell üzemeltetni egy könyvtárat, melyben jó együtt lenni, mely megerősíti a közösségeket és kapcsolódik a nyomtatott könyvhöz – hangsúlyozta Fekete Péter a gyulai könyvtár gyermekrészlegének átadóján. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte, az évek során a könyvtári világnak meg kell újulnia.

– A szabadkígyósi látogatás után Gyulán tartott lakossági fórumot Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter többek között a vidék felzárkózásának fontosságáról beszélt.

– Szent József a példa rá, hogy milyen pótolhatatlan szerepük van az apáknak a gyermekek nevelésében – hangsúlyozta Tracsek Oszkár tótkomlósi plébános, korábbi gyulai káplán. Vasárnap ünnepelték a németvárosi Szent József templom búcsúját.

– Kedvezőnek mondhatók a kedden nyilvánosságra hozott járványügyi adatok.

– Fehér-, vörös-, rosé-, és gyümölcs kategóriában zsűrizték a borokat a gyulai versenyen. A már 48. alkalommal életre hívott megmérettetés célja a helyi borkészítés népszerűsítése volt.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …