2022. május 24., kedd
FONTOS

Négy kategóriában zsűrizték a borokat a gyulai versenyen

48. alkalommal rendezték meg a városi borversenyt Gyulán.

Az eseményen közel 100 bort neveztek a termelők. Az idei megmérettetésen különlegesnek számítottak a meggyborok. A bírálat során a zsűritagok az íz és az illat mellett a bor színét vizsgálták.

A 83 éves Dudás István közel 40 évvel ezelőtt kezdett bele a borkészítésbe. Nagyszülei mellett az édesapja is ezzel foglalkozott. Először az általuk elmondott receptek alapján készítette a borokat, majd a későbbiekben egy csongrádi ismerőse segítette munkáját. Az 1970 -es években szűkebb körben is minősítették a borokat, melyekből sokat tanult az évek során.

Az eseményen elhangzott, a bor készítésénél a legfontosabb a higiénia. Emellett jó minőségű szőlőt kell vásárolni, ezt követően pedig a technológiai utasításokat be kell tartani. Az esemény végén mind a négy kategóriában díjazták a legjobbakat.

Nézze meg ezt is:

Csempe helyett 155 millió forintot érő cipő Gyulánál

  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai közúti ellenőrzésen 7040 pár hamis cipőt találtak egy …