Gyula vizuális kultúráját és az elmúlt 50 év kulturális fejlődését tárja fel Szilágyi András Képidő- Időkép című kötete, melyet szerda délután mutattak be a könyvtárban.
Durkó Károly a kötetről elmondta, olyan társadalmi problémákra is felhívja a figyelmet a szerző, amelyek napjainkban aktuálisak. Többek között, hogy hogyan becsüljük meg, és hogyan nem veszünk tudomást azokról az értékekről, melyek körülvesznek minket.
Szilágyi András a kötetben olyan gyulai képzőművészeket mutat be, akik a helyi kulturális élet meghatározó szereplői voltak. Szó esik többek között Koszta Rozália, Lajos Ferenc, Kiss György és Bíró György munkásságáról, valamint a Gyulai Művésztelep történetéről is.
Szilágyi András szerző elmondta, hosszú gyűjtőmunka előzte meg a kötet megjelentetését.