2024. április 18., csütörtök
FONTOS

19 ittas vezető egy hét alatt Békésben

A rendőrség Békés megyében az elmúlt héten több mint 2400 alkalommal ellenőrizte a járművezetőknél azt, hogy fogyasztottak-e alkoholt. Közülük 19 esetben a szonda ittasságot jelzett.

Békés megyében 2022. március 21. és 2022. március 27. között a rendőrök több mint 2400 járművezetőt állítottak meg és ellenőrizték őket, hogy fogyasztottak-e alkoholt, mielőtt útnak indultak.

A helyszíni szondáztatás eredménye 19 járművezető esetében pozitív értéket mutatott, akik közül 11-en gépi meghajtású, míg 8-an nem gépi meghajtású járművel közlekedtek. Emellett a rendőrség több ittas járművezetés miatt indult eljárás iratait is továbbította az ügyészségre.

Befejeződött egy olyan eljárás, amely az idei év első napján, 20 óra előtt néhány perccel Békéscsabán, a Vozárik utcában történt, ahol egy személyautó áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és egy sövénynek ütközött.

Senki nem sérült meg a balesetben, de a jármű vezetője elhajtott a helyszínről. A rendőrjárőrök fél óra alatt azonosították és elfogták a körösújfalui autóst, akinél alkoholfogyasztást jelzett a szonda. Ezért a balesetet okozó 22 éves férfit a rendőrök orvosi vizsgálatra és mintavételre vitték, a jogosítványát elvették.

A rendőrségi eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy a férfi ittasan vezetett.

Nézze meg ezt is:

Négy évre ítélt nőt fogtak el a békéscsabai rendőrök Budapesten

Rablás és más bűncselekmények miatt jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélt nőt fogtak el 2024. április …