2024. február 24., szombat
FONTOS

Két osztály 45 végzős tanulójára tűzték fel a szalagot a román gimnáziumban

Idén két osztály 45 végzős tanulójára tűzték fel a szalagot szombat este. A román gimnázium diákjai számára a megszokottól eltérő volt az elmúlt időszak, hiszen a koronavírus járvány miatt többek között online oktatáson vettek részt. A maturandusok számára a szalagavató ünnepség középiskolai tanulmányaik végét jelzi.

Czeglédiné Gurzó Mária évről-évre olyan gondolatokkal engedi a végzős diákokat a felnőtté válás útjára, melyek hasznosak lehetnek számukra. Az intézmény igazgatója kiemelte, az elmúlt időszak alatt a diákok megismerhették kicsit a szorongást, a félelmet, akár még a szenvedést is.

Elhangzott, a szalag jelképezi a közösséget, a hűséget, a barátságot, valamint az átmenetet a gyerekkorból a felnőtt létbe, az élet iskolájába. A végzős maturandusok számára a következő hónapok a középiskolai évek zárására, az érettségire való felkészüléssel telnek majd.

Nézze meg ezt is:

Szemléletformálás a lila suliban

Csütörtökön az egész nap a parasportról szólt a lila suliban, felhívva a figyelmet a fogyatékkal …