2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Újra Kovács József győzött, az egész megyében taroltak a kormánypártok

A vasárnap reggeli órákban kevesebben járultak az urnákhoz, mint négy éve, de később már Gyulán is sokan mentek szavazni. A zeneiskolában kisebb sor alakult ki a délelőtt, de a voksolás gördülékenyen halad, itt fél 11 körül nagyjából 10 percet kellett várni a szavazatok leadására.

A részvétel végül Gyulán kicsivel az országos 69,54 százalék fölött volt, a választókerületben pedig mintegy négy százalékkal alatta maradt.

Este fél 10 körül már olyan volt a szavazatok feldolgozottsága, hogy látszott, Kovács József ismét nagy fölénnyel nyer. A szavazatok közel 99 százalékos feldolgozottsága mellett a Fidesz-KDNP jelöltje 56,74 százalékot ért el a gyulai központú választókerületben. Kovács József elmondta, arra készül, hogy folytassa a megkezdett munkát.

Gyulán a második helyen az egyesült ellenzéket képviselő Leel-Őssy Gábor végzett, ő a szavazatok 33,1 százalékát szerezte meg. A harmadik a Mi hazánkos Vidó Attila lett 6,35 százalékkal. Békés megyében mind a négy körzetet megnyerték a kormánypártok, az egyesben Herczeg Tamás, a kettesben Dankó Béla, a négyesben pedig Erdős Norbert aratott meggyőző sikert.

Nézze meg ezt is:

A járás legjobb vers- és prózamondói versenyeztek

  Huszonhárom felső tagozatos diák mérte össze tudását a kedd délutáni, a könyvtárban megrendezett járási …