2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Adománygyűjtést hirdetett a háború miatt a megyei önkormányzat

Bemutatták a “Békés megye összefog!” elnevezésű weboldalt kedd délelőtt, a Megyeházán.

Az oldalt még a koronavírus járvány kezdetén, 2020 első félévében indította el a Békés Megyei Önkormányzat. Az akkori cél az volt, hogy összekapcsolja mindazokat, akik segítséget szeretnének nyújtani, vagy a pandémia kapcsán bármilyen segítségre szorulnak.

A Békés Megyei Védelmi Bizottság felkérésére újraindították az oldalt az Ukrajnában kialakult háborús helyzet miatt. Segíteni szeretnének mindazoknak, akik otthonukat hátrahagyva Ukrajnából Magyarországra, vagy azon belül is Békés megyébe érkeznek.

Elhangzott, fontosnak tartják azok támogatását is, akik Kárpátalján maradtak. Zalai Mihály kiemelte, kettős célja van a “Békés megye összefog!” elnevezésű weboldalnak.

A karitatív szervezetekkel egyeztetve összegyűjtötték azt, hogy a menekültek ellátásában milyen anyagi, tárgyi vagy szolgáltatásbeli segítségre van szükség. Az együttműködő segélyszervezetek között van a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …