2024. április 20., szombat
FONTOS

Hétvégén tartják meg a III. Gyulai Várfürdő Kupa Tájékozódási Futóversenyt

Sajtótájékoztatót tartottak kedd délelőtt a III. Gyulai Várfürdő Kupa Tájékozódási Futóverseny és a Főiskolai – Egyetemi Bajnokságról a városháza ovális termében.

Kónya István az eseményen elmondta, az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt nem tudták megrendezni ezt az eseményt, ezért egy összetett sport rendezvénnyel készülnek. Beszédében azt is kiemelte, hogy öröm a városvezetés számára, hogy a kézilabda bajnokság után egy újabb országos sportrendezvénynek ad otthont Gyula.

Idén olyan szervezetek is kapcsolódtak az eseményhez, mint a Gál Ferenc Egyetem. Vincze Gábor az oktatási intézmény dékánja beszédében kitért arra, hogy az egyetem támogatja a hallgatók sportolási törekvéseit, valamint kiemelt fontosságúnak nevezte a sportolást.

Bene Emese elmondta, a Gyulai Várfürdő munkatársai a felújítási munkálatok miatt, csak az egyik fahidat tudják biztosítani a futóknak.

Paskuj Mátyás főszervező elmondta a verseny két napos lesz, hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemisták és főiskolai hallgatók is megmérettethetik magukat egy bajnokság keretein belül.

Szombaton 11 órától kezdődik a rövidtávú futam első fordulója, a vár környékén. Ezen fog eldőlni, hogy ki lesz a magyar bajnok a rövid távú sprint versenyszámban. Ez egy selejtező is a délutáni futamra, valamint a Sprint Liga első fordulója is egyben.

A Sprint Ligán nem csak egyetemisták, hanem neves, elit versenyzők is rajthoz állnak majd. Az eseményen az is elhangzott, hogy Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyei Diákolimpiát is szerveznek, ami azt jelenti, hogy a fiatalok kategóriájában akik díjazást érnek el, továbbjuthatnak az Országos Diákolimpiára is.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …