2022. május 17., kedd
FONTOS

A Válótársas című előadást mutatták be a várszínházban

A napokban a Válótársas című interaktív előadást láthatták a nézők a Gyulai Várszínházban.

A produkció a párkapcsolatban és a házasságban jelen levő problémákra helyezi a fókuszt két párkapcsolati mediátor, Gönczi Dorka és Varga Zsolt segítségével. Az előadás során Pokorny Lia és Schmied Zoltán improvizatív férfi és nő szerepeket mutatnak be, amit a mediátorok narrációja kísér.

Gönczi Dorka 11 éve foglalkozik párkapcsolati mediációval. Az előadás ötlete úgy született meg, hogy az elmúlt évek tapasztalatait szerették volna megosztani a nagyérdeművel, nem írásos formában, hanem színpadra alkalmazva.

Érdekességként azt is megemlítette, hogy ma Magyarországon átlagosan minden második házasság válással végződik. A darab női szereplőjét, a feleséget Pokorny Lia alakítja, aki számára sok lehetőséget rejtett abban, hogy többféle karakter típust tudott megmutatni különféle szituációkban.

Schmied Zoltán a férj szerepét alakítja. Elmondta, olyan helyzeteket próbálnak bemutatni, ami bárkinek az életében megtörténhet, vagy épp arra irányítja a nézők figyelmét, hogy ezek ne történjen meg.

Varga Zsolt elmondta, a mediátor segítségét az élet számos területén igénybe lehet venni, de az ő szerepük az, hogy a két fél meghallgassa egymást, meghallja, amit a másik mond, és közös nevezőre jussanak.

A Gyulai Várszínház következő programja április 12-én Pál apostol – Dalok Pál levelei szerint című verses-zenés produkció lesz többek között Gryllus Dániel előadásában a református templomban.

Nézze meg ezt is:

Motoros tréninget tartottak a békéscsabai repülőtéren

  Motorok hangjától volt hangos szombaton a békéscsabai reptér. Az esemény célja most is a …