2025. február 14., péntek
FONTOS

EpiPen mentor képzést tartottak a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán

Korábban az összes gyulai oktatási-nevelési intézmény megkapta a súlyos allergia elleni injekciót. A gyulai példa nyomán a megye több településén elindult ez a folyamat.

Szerda délután a Gál Ferenc Egyetem fürdővárosi karán tartottak EpiPen mentori képzést a gyógyszer használatáról az egyetem oktatói, valamint az Egészséges Város Közalapítvány munkatársai az intézményben már végzett, vagy jelenleg is ott tanuló hallgatók számára.

A program célja, hogy olyan elméleti és gyakorlati tudást adjanak a mentor programban résztvevők számára, hogy később el tudjanak menni a lakóhelyükhöz legközelebbi oktatási intézménybe, mely rendelkezik a gyógyszerrel, és be tudják mutatni a használatát, vagyis képesek legyenek másokat is megtanítani erre a műveletre.

Az ismeretek elsajátításához nem szükséges egészségügyi előképzettség, azt bárki könnyen megtanulhatja.

Az eseményen elhangzott, a későbbiekben is szeretnének folytatni a mentorok képzését.

Nézze meg ezt is:

A genetika a hosszú élet titka a 90 esztendős Csákabonyi György Kálmán szerint

  Görgényi Ernő polgármester virággal, Veres András, a körzet képviselője és Tímár Andrea aljegyző pedig …