2024. március 29., péntek
FONTOS

A szemléletváltás fontosságáról beszélt Gyulán Ökoanyu

A megszokás, a rutin megváltoztatása nem könnyű, de a szemléletmód átadásával sokat tehetünk azért, hogy a legfiatalabbak már máshogy viszonyuljanak a környezetükhöz – mondta csütörtök délelőtt, a gyulai Vigadóban Nagy Réka, akit sokan Ökoanyuként ismerhetnek.

Ő immár egy évtizede dolgozik ezen a néven azon, hogy minél több ember figyeljen a fenntarthatóság szempontjaira, és óvja környezetét.

A fürdővárosi programon arról is beszélt, hogyan érdemes az óvodások figyelmét felhívni a környezet védelmére.

Ökoanyu előadásán a gyulai óvónők vettek részt. A városi fenntartású intézmény vezetője, Makráné Gombkötő Zita elmondta, fontosnak tartják, hogy munkatársaik át tudják adni a gyermekeknek azt a szemléletet, azt az attitűdöt, mely által tovább maradhat élhető a környezetünk.

A gyulai egyesített óvodákban már letették az alapokat, hiszen szelektíven gyűjtik a hulladékot, csapadékvíz tárolókat vásároltak, illetve papírbrikettálókat működtetnek. A jövőre nézve nyolc területet határoztak meg, melyen a fenntartható fejlődés irányába léphetnek az intézmények.

 

 

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …