2024. március 29., péntek
FONTOS

7,9 milliárd forintból fejlődhet a Gyulai járás

Újabb eszközzel bővült a Gyulasport gépparkja.

Az új szerkezet a műfüves pálya felső rétegét átszellőzteti, valamint összegyűjti többek között a faleveleket, terméseket, illetve a kiszakadt részeket. Ezek a gumigranulátummal együtt a gépbe kerülnek, ezután át kell rostálni az anyagot, majd vissza lehet tölteni a műfüves pályára. Kónya István elmondta, ez az eszköz a költséghatékonyság mellett a sportélmény szempontjából is fontos, hiszen fellazítja az eltömődött réteget, ezzel is megelőzhetőek a sportsérülések. Az alpolgármester kiemelte, az elmúlt három évben több, mint 100 millió forint értékben történtek fejlesztések a gyulai sporttelepen. A Magyar Labdarúgó Szövetség kiírására pályázott a Gyulasport, mellyel a hátsó műfüves pálya teljesen megújulhat.

A legutóbbi rendkívüli képviselő-testületi ülésen elfogadta a grémium a Gyulai járásra vonatkozó TOP PLUSZ Városfejlesztési Programtervet. Ez Gyula mellett Kétegyháza, Elek és Lőkösháza konkrét projektjavaslatait tartalmazza. Az egyhangú döntést követően jogosulttá váltak arra, hogy a Pénzügyminisztériummal egy 7,9 milliárd forint keretösszegű együttműködési megállapodást kössenek.

Kónya István elmondta, az idei pálinkafesztivál ideje alatt, szeptember közepén megrendezik a Békés megyei vadász és horgásznapot a fürdővárosban. Az eseménnyel az 1894-ben Gyulán született egykori Afrika-kutató, Mészáros Kálmán emléke előtt szeretnének tisztelegni.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …