Gyulatelevízió
A gyümölcsfákra is felkötötték a megszentelt húsvéti sonka csontját, mert abban bíztak, segít, hogy jó legyen a termés. A húsvéti népi hagyományokkal kapcsolatban Széll János etnográfus, népi iparművész azt mondta, kevés olyan szokás maradt fenn, mely egy-egy kisebb tájegységre jellemző, a békési táj viszont bizonyos szempontból mértékadónak számít.
– A teljes nyelvterületen, az egész Kárpát-medencében hasonló szokásokkal bír a vallásos magyarság – mondta el elöljáróban a húsvéti hagyományokkal kapcsolatban Széll János. Az alföldi, azon belül is a békési táj szerepe viszont különösen érdekes, mert ami itt megtalálható, az az ország más részein is megjelenik.
– Egyébként is jellemző folyamat a kiegyenlítődés, vagyis mindenhol egységesülnek a szokások. Ennek egyik jellemző példája a kiszebáb, melynek égetése eredetileg a Felvidékre és a Dunántúlra volt jellemző, de ez a szokás az Alföldön is megjelent, és ma már az itteni folklórkincs szerves részét képezi – mondta az etnográfus.
A böjt mindig is a lelki és a testi felkészülés ideje volt. Az alföldi térségben régen általános szokás volt a keresztjárás, a böjti időszakban régen ráadásul többször is megtartották ezt, napjainkban viszont ez egy alkalomra szűkült. Szintén a böjt heteire volt jellemző, hogy az emberek igyekeztek rendet tenni a ház környékén, takarítottak, meszeltek, javítgattak a portájukon, és persze saját maguk is próbáltak tisztábbak lenni. Jellemző volt, hogy már nagypénteken hajnalban sokan lementek a folyóhoz, patakhoz és megmosakodtak.
A virágvasárnapi barkaszentelést megelőzően a diákok kimentek a határba a kántortanító vezetésével. Odafelé népdalokat énekeltek, visszafelé inkább ájtatos énekeket. Ők vitték a templomba a barkát a szentelésre előkészítve. A szentelt barka jelentősége mindig nagy volt, ráadásul a gyógyításban, mindenfajta baj elhárításában is szerepet játszott. Az ünnep kiemelkedő eseménye a locsolkodás. Az öntözködésért általában piros tojást kaptak. Persze ma már nem mindig így van.
– A tojás az élet megújulásának, a piros tojás Jézus újjászületésének jelképe is. A Kárpát-medencében már az avar korra és a honfoglalás idejére visszavezethető a díszített tojások jelenléte, később ez beépült a keresztény egyházi liturgiába, és a mai napig megmaradt – mondta Széll János. Emlékeztetett, a tojást eleinte a környezetben fellelhető anyagokkal díszítették, festették, például a vöröshagyma héját vagy a vadalmafa kérgét felhasználva. A hétfőt követően kedden egyes helyeken a lányok is locsolkodtak. Az ünnepkör záró eseménye a fehérvasárnap. Régebben a lányok – néhol a legények is – ilyenkor választottak mátkát, komát egy életre.
Széll János elmondta, régen különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak a húsvét vasárnapján megszentelt ételeknek. Az emberek húsvét vasárnap élelmet vittek magukkal a templomba, amit a mise után az oltár elé helyezett kosarakban áldott meg a pap. Utána ezt fogyasztották, és semmit sem dobtak ki belőle, mert gyógyító erőt tulajdonítottak még a szentelt étel morzsáinak is. Olyannyira, hogy a sonka csontot sem dobták ki, hanem felkötötték a gyümölcsfákra, hogy jó legyen a termés.
