2024. április 19., péntek
FONTOS

Ma van a Föld napja, de egész évben vigyáznunk kell rá

Virágot ültettek a Boldog Apor Vilmos Óvodában a Föld napja alkalmából. A gyerekek és az óvónénik együtt kertészkedtek, a péntek délelőtti program során mindenki elültetett egy virágot.

A virágültetésnek kettős célja van. Egyrészt, hogy már ebben a korban minél hamarabb kialakuljon a környezettudatosság, másrészt, hogy megszépüljön az óvoda környezete. Fontos az óvoda számára, hogy gyermekeik olyan környezetben játszhassanak, amelyben jól érzik magukat. Gerebenics Bernadett kiemelte, a környezetvédelmi napok keretében és az év során egyaránt a szelektív hulladékgyűjtésre és a teremtett világról való gondoskodásra is felhívják a figyelmet.

Ezek a felvételek már a Karácsonyi iskolában készültek, a másodikos diákok a környezetvédelemmel kapcsolatos kifejezésekről tanultak. Itt a gyerekek hétköznapjává vált sok olyan gyakorlat, melyek az újrahasznosítást és a takarékosságot segítik.

Szabó Anikó, az iskola alsós munkaközösség vezetője elmondta, egész évben összpontosítanak arra, hogy környezettudatosan neveljék a gyermekeket. minden osztályban szelektíven gyűjtik a hulladékot, és a tanórákon is rendszeresen foglalkoznak ezzel a témával.

Zöldbe borult a természet és néhol már többek között salátaboglárkával és odvas keltikével is találkozhatunk ha Pósteleken kirándulunk. Boldog Gusztáv kiemelte, áprilisban már elmondható, hogy zöldbe borul a táj. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága munkatársaként kollégáival arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy mennyire törékeny rendszer az amiben élünk. A természetvédelmi szakember hangsúlyozta, szakmájából adódóan a természet védelme számára az elsődleges feladat. Kiemelte, a világnapok arra vannak, hogy felhívják az emberek figyelmét, de nem április 22-én kell megvédeni a természetet, hanem az év minden napján.

A Föld napja mára a legnagyobb önszerveződő környezetvédelmi megmozdulássá vált Magyarországon, egy olyan, cselekvő ünneppé, mely mindnyájunk jövőjéről szól.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …