2024. április 19., péntek
FONTOS

Újabb intézmény csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz

Csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern iskolája. A kedd délelőtti eseményen Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a ma élő nemzedékek számára furcsa hogy miért kell ilyen programot indítani Magyarországon. Elmondta, Svájc mellett Ausztriában még a mai napig sorkötelezettség terheli az állampolgárokat.

A gyulai intézmény a hetedik Békés megyében, amely csatlakozott a 2017-ben létrejött  Honvéd Kadét Programhoz. Ez felváltotta, kiegészítette és újra értelmezte a honvédelmi tárca korábbi pályaorientációs programját.

A program a Honvédelmi Minisztérium által támogatott, emelt szintű honvédelmi nevelési tevékenység, amely tanórai és szabadidős elemeket egyaránt tartalmaz. Ebben azok az intézmények vehetnek részt, melyek többek között vállalják, hogy együttműködési megállapodást kötnek a Magyar Honvédség egyik, számukra kijelölt szervezetével, valamint a Honvédelmi Sportszövetséggel. Ezáltal az oktatási intézmények szakmai támogatásban, pedagógus, oktatói továbbképzési programban, valamint mentorálási segítségben részesülnek. Ehhez csatlakozott a gyulai intézmény is.

Czeglédiné Szappanos Anita igazgató az eseményen kiemelte, a szándék a csatlakozáshoz már több évvel ezelőtt megfogalmazódott bennük. Évek óta sikeresen bocsátanak ki olyan fiatalokat a munkaerőpiacra, akik felelősségteljesen viszonyulnak a saját hazájukhoz. A rendészet közszolgálati ágazatban az elmúlt 15 évben több száz belügyi rendészeti tanuló végzett sikeresen az intézményben.

Az intézmény a 2023/24-es tanévtől kezdheti el a Honvéd Kadét Program megvalósítását.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …