2024. április 20., szombat
FONTOS

2023-24-re 200 ezerrel nőhet a vendégszám a Gyulai Várfürdőben

Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen.

A grémium többek között meghallgatta a tavalyi évi úszásoktatási és utánpótlás-nevelési feladatellátásról szóló tájékoztatót. Kun Miklós kiemelte, ez a feladat még 2011-ben került át a Gyulasporttól hozzájuk. A 2021-es év első félévében nem volt iskolai úszásoktatás, kizárólag csak az utánpótlás-nevelési feladatokat tudták ellátni. A Gyulai Várfürdő ügyvezetője hangsúlyozta, ettől függetlenül a gyulai úszás történetének egyik legjelentősebb évét tudhatják maguk mögött, hiszen Veres Laura részt vett a tokiói olimpián.

A gyulai német nemzetiségi önkormányzat 2021. évi munkájáról is hallhatott tájékoztatót a grémium.

A fő napirendek között a Gyulai Várfürdő 2021. évi gazdálkodásáról, illetve az idei évi üzleti tervéről adott tájékoztatást Kun Miklós. Az ügyvezető kiemelte, a létesítmény életének egyik legjelentősebb volumenű beruházása előtt áll. A három elemből álló projekt első része a gyermekparadicsom rekonstrukciója. Itt olyan élmény installációkat alakítanak ki, amely Közép-Európában csak kettő található, így a gyulai lesz a harmadik. Idén egy optikai hálózat teljes kiépítését szeretnének megvalósítani a fürdő területén. Ezzel lehetővé válik többek között a park teljes bekamerázása. A fürdő vendégkörének egynegyedét kitevő Erkel Hotel vendégek számára biztosítani szeretnék azt, hogy a belépés funkciót kiszolgáló órával vásárolni is tudjanak a jövőben. Kun Miklós elmondta, egy webshopot is szeretnének létrehozni, ahol akár már online is megvásárolhatók lesznek a fürdőbelépők. A több pillérből álló piaci pozíció stabilitása után az idei év végére jósolt vendégszám 200 ezerrel fog nőni 2023-24-re.

Elfogadta a grémium az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft 2021. évi gazdálkodását, valamint a 2022. évi üzleti tervét is. Katona Katalin ügyvezető elmondta, a korlátozások és a bezárások utáni újranyitást követően visszatértek azok a csoportok, melyek a művelődési házban és a Vigadóban gyűlnek össze a hétköznapokban.

Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető kiemelte, a tavalyi évben új kihívást jelentett számukra a Stefánia szárny beüzemelése. Ezáltal plusz 1000 négyzetméterrel bővült az általuk működtetett terület.

A fő napirendi pontok között szerepelt a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft beszámolója is. Komoróczki Aliz ügyvezető elmondta, a turizmus a béke és a biztonság gazdasági ágazata. Kiemelte, az elmúlt két év kifejezetten kedvezőtlenül hatott az idegenforgalomra.

A turisztikai kft idén belföldi online kampányra helyezi a hangsúlyt a marketing területén. Emellett megújítják a városi turisztikai portált.

Az ülésen elfogadták a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft beszámolóját is.

A grémium többek között döntött az Október 23. Alapítvány, valamint a Kelet-békési Területfejlesztési Társadalmi Innovációs Egyesület támogatásáról. Emellett jóváhagyták a Gyulasport által benyújtott pályázatot, valamint a nagyméretű műfüves pálya felújításához biztosították az önerőt.

Az ülésen a hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról szóló önkormányzati rendeletet is módosították.

A grémium zárt ülésen beszámolót hallhatott a Gyulahús Kft 2021. évi gazdálkodásáról, illetve a 2022. évi teréről. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a cég rekord nyereséget ért el a tavalyi évben.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …