2024. október 15., kedd
FONTOS

Megújul a Scherer Ferenc utca és az Apor tér

40 millió forintos támogatást nyert a gyulai önkormányzat a Belügyminisztérium pályázatán, ennek köszönhetően 15 milliós saját erő igénybe vételével összesen 55 millió forintból újíthatják fel a Scherer Ferenc utca Budai Nagy Antal utca és Apor Vilmos tér közötti szakaszát, illetve az Apor Vilmos tér egy részének útburkolatát.

A Scherer Ferenc utca és az ahhoz kapcsolódó Apor Vilmos tér a Törökzugi lakótelepet, a Németvárost és a Csabai utat köti össze a városközponttal, aminek köszönhetően jelentős gépjárműforgalom zajlik a területen.

A munkálatok során összesen 530 méter hosszúságon, átlagosan 6,8 méter szélességben újítják fel az útburkolatot. A sajtótájékoztatón Kovács József országgyűlési képviselő elmondta, a térségben folyamatosan zajlanak a kisebb-nagyobb útfelújítások, ezek között külterületi szakaszok éppúgy szerepelnek, mint belterületiek.

Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a városban folyamatosak az útfelújítások, idén nyolc helyszínen aszfaltoztak újra utcákat, hamarosan pedig következik egy második ütem, melynek ksözönhetően további területeket korszerűsítenek. Mindeközben egymilliárd forintból zajlik  miközben egymilliárd forintból zajlik a Tiborc utca rekonstrukciója.

Mindezek mellett a város pályázott a Belügyminisztériumnál is.

A Scherer Ferenc utca és az Apor tér útburkolatának felújítása mellett ebben az évben megtörténik az Esze Tamás utca, a Popovits Jusztin utca és a Lila akác utca aszfaltozása is.

Nézze meg ezt is:

Nagyköveti részvétellel tartottak japán napot Gyulán

  Szombat délelőtt érkezett a gyulai könyvtár elé Ono Hikariko, Japán Magyarországra delegált nagykövete. A …