2024. április 19., péntek
FONTOS

Síppal, dobbal címmel tartottak hangszerbemutatót Gyulán

Birinyi József Síppal, dobbal című előadásán az Által mennék én a Tiszán kezdetű népdal is elhangzott szerda délelőtt, az Illés Panna népdalkör előadásában.

Birinyi József hangszeres szólista, néprajz – és népzenekutató az eseményre közel 70 népi hangszert hozott magával. A bemutató célja az volt, hogy ezeket megismertesse a fiatalokkal, és közelebb vigye hozzájuk a zenei hagyományokat.

A Birinyi gyűjtemény 1975-ben jött létre, jelenleg 1365 hangszer található benne, így Magyarországon ez számít az egyik legnagyobbnak.

A néprajz – és népzenekutató elmondta, hosszú ideje járja az országot ezzel az ismeretterjesztő, interaktív produkcióval, és azt is megemlítette, hogy azok körében is pozitív fogadtatása van, akik nem ismerik annyira a népzenét, vagy előítélettel vannak iránta.

 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …