2024. április 19., péntek
FONTOS

Átadták a kamarai díjakat

Idén már személyesen adták át a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége által alapított díjakat csütörtök délután, Békéscsabán.

Az előző években a járványhelyzet miatt erre nem volt lehetőségük.

Az eseményen Farkas Éva Dorottya részesült az Év Békés Megyei Kereskedő, Szolgáltatója díjazásban. Ő 2008-ban hozta létre saját vállalkozását fiával, Márta Attilával együtt.

Az Év Békés Megyei Ipari Vállalkozása kitüntetést Zsjak Zoltán vehette át, aki a cég megalapítása óta takarmányipari feldolgozó üzemekben vállal, elsősorban kivitelezési feladatokat. Jelenleg 50 fő saját munkavállalóval és 6-7 közvetlen alvállalkozó csapattal dolgoznak együtt.

Az Év Békés Megyei Kamarai Vállalkozója díjban részesült Kukla Imre. Vállalkozásának célja a megújuló energia hasznosításának minél szélesebb körben történő alkalmazása.Az Év Békés Megyei Kézműves Foglalkozása kitüntetésben a köröstarcsai asztalos, Kurilla Olivér részesült.

A díjátadást követően küldöttgyűlést is tartottak, melyen a 2021. évi kamarai működést, gazdálkodást, a költségvetés teljesítését, valamint a 2022. évi programtervet és a költségvetést tárgyalták meg.

 

Nézze meg ezt is:

Az észt nagykövet tartott előadást a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán

  2023-ban a finn, idén pedig az észt nagykövet látogatott a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai …