2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2022. 05. 10.

Témák:

– 630 ezer forint értékben adtak át adományokat kedd délelőtt a Békés Megyei Központi Kórház békéscsabai gyermekosztályának. Az összegből többek között korszerű fonendoszkópokat, pulzoximétert, ambu babát, valamint az újszülöttek szemvizsgálatához szükséges műszert vásároltak.

– Folytatódik a belterületi utak korszerűsítése Gyulán. Görgényi Ernő polgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy ezekben a hónapokban 13 helyszínen kezdődnek fejlesztések, ezek közül több már be is fejeződött.

– Szombaton újra elrajtolhat Gyula egyik legnépszerűbb sporteseményének mezőnye. A jótékonysági futóverseny résztvevői több távon indulhatnak, a bevételből a sérült gyermekeket támogatják.

– Gyulai polgárok visszaemlékezései címmel írt könyvet Erdész Ádám, a levéltár volt igazgatója, amely Scherer Benedek és Scherer Ferenc munkásságát mutatja be. Az önéletrajzi feldolgozású kötet olyan memoárokat tartalmaz, amelyekről eddig nagyon keveset tudtunk.

– A nyár közeledtével egyre több helyen hívják fel a figyelmet a helyes közlekedésre a rendőrök. Ennek egyik eleme a Zebra Zsaru program, melynek célja, hogy a gyerekek hazavigyék az ismereteket és otthon, a családdal is megbeszéljék a tanult szabályokat.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 22.

Témák: – Már hagyomány, hogy a víz világnapja alkalmából 2010 óta minden évben bemutatkozik az …