Gyulatelevízió
A Kárpátoktól Makóig
A napjainkban Ukrajnához tartozó Kárpátaljáról a tizennyolcadik század közepén görög katolikus ruszinokat telepített Stanislavich Miklós csanádi püspök Makóra. Ez a közösség aztán az 1800-as években két főpásztort is adott a katolikus egyháznak.
A keleti kereszténység több mint egy évezrede van jelen a Szeged-Csanádi Egyházmegye területén. Tudjuk, hogy a régió államalapítás korabeli tartományura, Ajtony keleti szertartású templomot és monostort építtetett territóriuma központjában, Marosvárott (a későbbi Csanádon), ahová görög rítusú bazilita szerzeteseket hívott, s maga is – noha pogány szokás szerint hét felesége volt – csatlakozott a kereszténység keleti ágához. A Szent István király megbízásából ellene hadat viselő Csanád vezér általi legyőzése és tartományának a magyar államhoz történő csatolása után a keleti szerzetesek számára Oroszlámoson alapítottak új monostort, amely egészen a tizenharmadik századig fönnállt. De a szegedi székesegyház helyén egykoron állott Szent Dömötör-templom patrocíniuma, védőszentje is görög egyházi hatást sejtet, s bizonyos kutatók a koraközépkori Szer (a mai Ópusztaszer) monostorát is eredetileg keleti keresztény szerzetesi közösség otthonának tartják.
Az óriási kiterjedésű egykori Csanádi Egyházmegyében – noha nem tartoztak a csanádi püspök joghatósága alá – a tizenhetedik–tizennyolcadik században nagyszámú ortodox népesség jelent meg, amely nemzetiségileg a szerbséghez, illetve a románsághoz tartozott. Ezzel párhuzamosan más keleti szertartású közösségek is kerültek az egyházmegye területére a történelmi magyar állam észak-keleti részéről, a mai Kárpátalja területéről. A bolgár származású Stanislavich Miklós (1694–1750) csanádi püspök – aki 1739 és 1750 között volt egyházmegyénk főpásztora – ugyanis görög katolikus felekezetű ruszinokat telepített Makóra, amely akkoriban nemcsak Csanád vármegye székhelye, de az egyik püspöki uradalom központja is volt.
A görög katolikusok a római pápa joghatósága alá tartoznak, teljes egységben vannak a római katolikus egyházzal – hivatalos elnevezésük: bizánci szertartású római katolikus –, liturgiájukat és egyházfegyelmüket – a szertartások módjától a böjti időszakokon keresztül a házas papságig – tekintve azonban a keleti keresztény örökséget őrzik. Eredetileg ortodox vallásúak voltak, de a tizenhetedik század folyamán egyesültek a római egyházzal – emiatt régebben „unitusoknak” is hívták őket. Jelenleg hazánkban három egyházmegyéjük van: a hajdúdorogi, a miskolci és a nyíregyházi. Élükön a szegedi születésű Kocsis Péter Fülöp érsek-metropolita áll. A ruszinok – más elnevezés szerint rutének, magyaroroszok, kárpát-oroszok, kárpát-ukránok – jellemzően a Kárpátokban és a Kárpátalján élő keleti szláv népesség, amelynek tagjai kisebb-nagyobb tömbökben napjainkban Magyarország, Szlovákia, Ukrajna és Lengyelország területén élnek.
A Stanislavich püspök által Makóra telepített görög katolikus ruszinok temploma 1777–1778-ban épült, s az Istenszülő Oltalmába ajánlották. Idővel a helyi románok is használni kezdték. Az 1800-as évek derekán pedig ruszin–román konfliktus alakult ki annak kapcsán, hogy az egyébként a nagyváradi görög katolikus egyházmegyéhez tartozó makói templomban az egyházi szláv, vagy a román legyen-e a liturgikus nyelv. A parókia jelenleg a hajdúdorogi főegyházmegye szegedi esperesi kerületéhez tartozik egyházigazgatásilag.
A makói görög katolikus közösséghez több katolikus főpásztor is kötődik. Itt szolgált 1794 és 1800 között Pócsi Elek (1753–1831) 1816 és 1831 közti munkácsi püspök. 1794 augusztusában pedig a templomban keresztelték meg a helyi születésű Erdélyi Vazul – született Árgyelán László – (1794–1862) nagyváradi görög katolikus püspököt, aki 1842-től halálig volt főpásztor, s akinek I. Ferenc József császár és király 1858-ban bárói címet adományozott.
