2022. július 2., szombat
FONTOS

Egyedülálló Sisi tárlat nyílt Gyulán

Janza Kata Emerton-díjas énekesnő produkciójával kezdődött szerda délelőtt az “Úton Erzsébet királynéval” című kiállítás megnyitó ünnepsége a gyulai Almásy kastély Stefánia szárnyában.
Az időszaki tárlat a Gödöllői Királyi Kastély anyagára épül, de nemcsak tematikájában nevezhető újnak, hanem a tárgyakat kiegészítő, interaktív elemek is azzá teszik, vagyis egy olyan kiállítást láthatnak az érdeklődők, melyet ilyen formában eddig sehol sem mutattak be.
A megnyitó ünnepségen Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, ez a tárlat méltó folytatása a 2016-ban megkezdett munkának.
Görgényi Ernő polgármester újabb mérföldkőnek nevezte a kiállítást, mely nemcsak Erzsébet Királynénak állít emléket, hanem a múzeumi kereteken is túlmutat.
Kovács József országgyűlési képviselő Erzsébet királyné életútját idézte fel, hangsúlyozva, hogy Sisi nagyon szerette a magyarokat, és hazánkban is rendkívüli tisztelet és népszerűség övezte személyét.
Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója hangsúlyozta, a kiállítás létrehozása olyan közös munka volt, mely mögött sok egyeztetés és vita húzódik. Olyan tárgyakat hoztak el Gyulára, melyek érzékletesen mutatják be Erzsébet királyné alakját, a gyulai közönség pedig olyan érdekességekkel is találkozhat, melyeket még sehol sem mutattak be.
A szerda délután a közönség számára is megnyíló és egy éven át látogatható tárlathoz a szakemberek nagy reményeket fűznek.

 

Nézze meg ezt is:

Negyven fellépő áll a nézők elé Gyula közterületein

  Csütörtök este a Premier Művészeti Szakgimnázium békéscsabai növendékei adtak koncertet a Szent Miklós parkban. Ez …