2024. április 20., szombat
FONTOS

Ismét Grand Opening koncertet tartottak Gyulán

Erkel Ferenc Palotás című klasszikusa nyitotta meg az immár második alkalommal megrendezett Grand Opening – Összefogás elnevezésű rendezvény gyulai programjait szombat este, az Erkel téren.

Az eseményt tavaly hívta életre a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége azzal a szándékkal, hogy a járványügyi szabályok feloldását megünnepeljék az ország több pontján megrendezett koncerttel. A tavalyi év tematikája Erkel Ferenc köré épült, idén Kodály Zoltán került középpontba. A rendezvényen fellépett a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar, az Erkel Ferenc Vegyes Kar, furulyán pedig az Erkel-ösztöndíjas Szegedi Réka közreműködött.

A koncerten elsősorban magyar műveket hallhatott a közönség. Felcsendült Bartók Bélától a Magyar képek, Kodálytól a Marosszéki táncok, valamint két részlet is elhangzott Erkel Bánk bánjából.

Az előző évben pozitív fogadtatásban részesült a koncert, mely akkor egy napos volt, ebben az évben viszont egész hétvégén tartott, volt olyan város, ahol pénteken, máshol vasárnap tartották meg.

Elek Tibor az eseményen hangsúlyozta, a rendezvény nem a Gyulai Várszínház nyári évadának nyitányát, hanem a szabadtéri fesztiválok kezdetét jelenti.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …