2024. március 28., csütörtök
FONTOS

A 90 éves Kesztyűs Lajos szerint a hosszú élet titka a sportos életmód

Görgényi Ernő polgármester oklevéllel, Mittag Mónika, a körzet képviselője virággal, Csige Gábor jegyző pedig tortával köszöntötte a 90 éves Kesztyűs Lajost.

Az ünnepelt 1932. június 6-án látta meg a napvilágot Sarkadon. Édesapja a Sarkadi Cukorgyárban dolgozott, édesanyja háztartásbeli volt. Lajos bácsi Debrecenben érettségizett, majd Szegeden járt egyetemre, ahol matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett. A Gyulai Szakmunkásképzőben tanított, innen ment nyugdíjba.

Lajos bácsi első házasságából egy lánya született, aki Veszprémben pedagógus, általa 3 unokával és 7 dédunokával bővült a család. Második felesége gimnáziumi tanár volt, 45 évig éltek együtt, felesége 2 éve hunyt el. Ebből a házasságból gyermek nem született. A felesége lánya Gyulán él, ő törődik Lajos bácsival.

Az ünnepelt életében fontos szerepet játszik a sport, tizenéves korától mintegy 30 éven át futballozott, játszott az iskolai csapatban, az egyetemen ő volt a sportfelelős. A mai foci nem tetszik neki, hiszen elmondása szerint „régen nem volt ennyi szabálytalanság”.

Lajos bácsi napi 2 dl vörösbort megiszik, talán ennek is köszönheti, hogy jól érzi magát, csak a térde fáj időnként. Az ünnepelt szívesen van emberek között, szereti a társaságot, ilyenkor nem érzi magát egyedül.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …