

A 2021/22-es tanév diákolimpikonjait és a jó tanuló, kiváló sportolóit köszöntötték kedd délelőtt a gyulai Vigadóban. Az esemény nagy múltra tekint vissza, minden olyan diák részt vett rajta, aki az országos diákolimpiai döntőn szerepelt, és megszerezte az első nyolc helyezés valamelyikét. Idén összesen hat tanuló részesült a jó tanuló, kiváló sportoló díjazásban.
Kis Petra Sára futó tervei között szerepel, hogy szeretne kijutni az Olimpiára 800 méteren, de még előtte az Ifjúsági Európa Bajnokság és az Ifjúsági Olimpia vár rá, melyet Jeruzsálemben és Szlovákiában rendeznek meg.
Magyar Gergő 4 éves korában kezdett el sportolni, versenyszerűen úszott, megyei bajnoki címig jutott. 10 éves korában áttért a labdarúgásra, melyben azóta is aktív. Tanulmányait Budapesten szeretné majd folytatni.
Gyulán már hagyomány, hogy elismerik a jól tanuló diákokat, a művészet különböző ágaiban kiemelkedő eredményeket elérőket, valamint a kiváló sportolókat. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, Gyulán, a kultúra magyar városában a sport is a kultúra szerves része.
Prohászkáné Nemes Szilvia főszervező elmondta, az iskoláknak el kellett küldeniük az általuk érdemesnek gondolt diák eredményeit a sport szaktanácsadó testületnek, és ők döntöttek arról, hogy kik azok a tanulók, akik érdemesek a jó tanuló, kiváló sportoló címre.
Az Országos Diákolimpiai Bajnokságon kimagasló eredményt elérő sportolók és felkészítő tanáraik oklevélben részesültek. A díjazottak teljes listáját weboldalunkon és közösségi felületeinken is megtekinthetik.
Jó tanulók, kiváló sportolók:
– Cseresznyés Petra( Magvető Református Általános Iskola és Óvoda ) úszás
-Magyar Gergő (Nicolae Bălcsescu Román Általános Iskola és Gimnázium ) futball
– Nacsa Domán, (Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye úszás
– Kis Petra Sára ( Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium) futás
– Kőfaragó Lara ( Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium ) futás
– Sosterics László (Az Esély Pedagógiai Központ EGYMI Pánczél Imre Tagintézménye) labdajátékok, atlétika, asztalitenisz, erőemelés
Országos Diákolimpiai Bajnokságokon kimagasló eredményeket elért sportolók:
Gyulai Implom József Általános Iskola:
Kovalovszki Zalán, Bogár Norbert
Egyéni és váltófutó pályabajnokság: 4X100 méteres váltófutás 3. helyezés
Fabisz Lili, Csukás Réka
Többpróba bajnokság: 5. helyezett csapat tagja
Bánhegyi Hanna
Többpróba bajnokság: 5. helyezett csapat tagja
Egyéni és váltófutó pályabajnokság: 4X100 méteres váltófutás 5. helyezés
Debreczeni Szabolcs, Kriszte Zsolt
Egyéni és váltófutó pályabajnokság: 4X1000 méteres váltófutás 7. helyezés
Seres Anna
Többpróba bajnokság: leány csapatverseny 5.hely
Többpróba bajnokság: 5. helyezett csapat tagja
Árpási Zoltán
Többpróba bajnokság: fiú csapatverseny 9.hely
Egyéni és váltófutó pályabajnokság: 4X100 méteres váltófutás 3. helyezés
Vörös Domokos, Bányai Mihály, Mészáros Ábel
Többpróba bajnokság: fiú csapatverseny 6. hely
Bagdi Barnabás, Domokos Arnold
Tenisz: I. kcs. A kategória 1. hely
Kiss Kevin
Tenisz: II. kcs. A kategória 2. hely
Csukás Réka
Tenisz: III. kcs. A kategória 3. hely
Kónya Dávid, Vári Ádám
Tenisz: III. kcs. B Kategória 8.hely
Freiberger Stella, Máté Nóra, Baracsi Boglárka, Puskás Adél, Szelei Nóra, Tóth Panna, Papp Anna
Országos Labdarúgó Diákolimpia Lány csapat IV. kcs. 2. hely
Felkészítő testnevelők: Kovács Katalin, Kovács Nóra, Czoldán Csilla, Oláh Ferenc
Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye:
Borbély Dominik, Fáskerti Máté, Horváth Mihály, Kállai Áron, Polgár Tamás, Sassano Alessandro, Szekerczés István Marcell, Váczi Zsolt
floorball unihoki: csapat I. korcsoport 4. hely
Sebestyén Mira Sára, Mátyás Hunor
Tenisz: csapat II. kcs „A” kategória 2. hely
Gazsó Bálint
Atlétika: IV. kcs. 4×100 m váltó csapat 3. hely
Fehér Máté
Atlétika IV. kcs. 4×1000 m váltó csapat 7. hely
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 3. hely, IV. kcs. csapat 3. hely
Nacsa Domán
Úszás: IV. kcs. 4×1000 m váltó csapat 7. hely, 100 m hát „A” kat. 6. hely, 50 m hát „A” kat. 4. hely, 100 m uszonyos gyors „A” kat. 4. hely
Zsittnyán Laura Hanna
Atlétika: IV. kcs. távolugrás egyéni 6. hely, IV. kcs. 4x100m-es váltó csapat 5. hely, IV. kcs. többpróba csapat 5. hely, IV. kcs. többpróba egyéni 1. hely
Kopányi Eszter
Atlétika: IV. kcs. 4x100m-es váltó csapat 5. hely
Kurta Alma Ilona
Labdarúgás: III-IV. kcs. 2. hely
Atlétika: IV. kcs. 4x100m-es váltó csapat 5. hely, IV. kcs. többpróba csapat 5. hely
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 1. hely, IV. kcs. csapat 1. hely
Sebestény Renáta
Labdarúgás: III-IV. kcs. 2. hely
Bogár Dániel
Atlétika: II. kcs. többpróba csapat 6. hely
Mócz Benett
Atlétika: II. kcs. többpróba csapat 6. hely
Resetár Szilárd
Atlétika: II. kcs. többpróba csapat 6. hely
Nagy Melinda
Atlétika: III. kcs. magasugrás egyéni 4. hely
Márk Amanda
Atlétika: III. kcs. 600 m futás egyéni 7. hely
Búzás Dávid Imre
Atlétika: III. kcs. 60m síkfutás egyéni 7. hely
Tamás Zita
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 1. hely, IV. kcs. csapat 1. hely
Hurguly Lola
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 4. hely
Hemdi Jázmin
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 3. hely, IV. kcs. csapat 1. hely
Rabi Panna
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 1. hely, IV. kcs. csapat 1. hely
Kovács Dalma
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 2. hely, IV. kcs. csapat 1. hely
Papp Bence
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 4. hely, IV. kcs. csapat 3. hely
Barcs Marcell
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 8. hely, IV. kcs. csapat 3. hely
Csikós-Nagy Noel
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 6. hely, IV. kcs. csapat 3. hely
Lenkefi Vilmos
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 4. hely, IV. kcs. csapat 3. hely
Pálfi Tamás
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 1. hely, IV. kcs. csapat 3. hely
Gyetvai Dzsesszika
Fekvenyomás: V. kcs. egyéni 1. hely
Pepó Tímea
Fekvenyomás: IV. kcs. egyéni 2.hely, csapat 1. hely
Wéber Dániel
FODISZ – úszás: 50 m mell egyéni 1. hely, 50 m szabad egyéni 1. hely
Felkészítő testnevelők: Bacsa Edina, Bondár Gábor, Pluhár János, Novákné Lukács Márta, Kertész Gyöngyi
Magvető Református Általános Iskola és Óvoda:
Sallai Dávid
Fekvenyomás: IV. kcs. fiú 66 kg-os súlycsoport 5. hely:
Molnár Luca, Hulik Roxy
Tenisz: III. kcs. leány „B” kategória 2. hely
Cseresznyés Petra
Úszás: IV. kcs, leány „A” kategória 50 m hát 3. hely, IV. kcs. leány „A” kategória 100 m hát 4. hely
Oroján Csilla
Uszonyosúszás: III. kcs. 50 m uszonyos pillangó „B” kategória: 1. hely, III. kcs. 50 m uszonyos gyors „B” kategória: 1. hely, III. kcs. 100 m uszonyos gyors „B kategória: 1. hely
Riskó Hanna
FODISZ – úszás: I.kcs. 50 m leány mell 1. hely, I.kcs. 50 m vegyes úszás: 1. hely
Alberti Tamás
FODISZ – úszás: II.kcs. fiú 50 m mell 1. hely, II.kcs. fiú 50 m vegyes 1. hely
Marton Anna Kata
FODISZ – úszás: II. kcs. leány 50 m mell 1. hely, II. kcs. leány 50 m vegyes: 1. hely
Felkészítő testnevelők: Dávid Szilvia, Fodor Judit, Nacsa Rita, Czirok Sándor
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium:
Kotroczó Tamás
Fekvenyomás: 6. hely
Náfrádi Levente
Fekvenyomás: 2. hely
Pintér Péter
Fekvenyomás: 3. hely
Cseresznyés Zoltán
Úszás: A” kategória 50 m pillangó 7. hely, 50m gyors 9. hely
Vizslár Gvendolin
Atlétika: diszkoszvetés 6. hely, súlylökés 10. hely
Fekvenyomás: 1. hely
Felkészítő testnevelők: Puczkó Annamária, Vígh Balázs
Nicolae Bălcsescu Román Általános Iskola és Gimnázium
Kozma Orsolya
Tollaslabda: országos I. hely
Ottlakán János
Fekvenyomás: országos I. hely
Peres István és Netye Balázs
Tenisz országos V-VIII. hely
Felkészítő testnevelők: Rokszin Tibor, Jánk János
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
Abrudán Kitti Gabriella, Horváth Csenge, Szabó Dorina
Ügyességi CS.B.: Magasugrás csapat III. hely
Zielbauer Anna
Strandkézilabda: VIII. hely
Ügyességi CS.B.: Magasugrás csapat III. hely
Németh Csenge
Strandkézilabda Országos Diákolimpia Döntő VIII. hely
Ügyességi CS.B. Magasugrás csapat III. hely
Kis Petra Sára
Mezei futás: II. hely
Kutasi Bence
Tenisz: IV. hely
Vörös Barnabás
Tenisz: IV. hely
Beer Jázmin
Tenisz: I. hely
Zsurzsa Lilla
Tenisz: I. hely
Szamos Panna Eszter
Úszás: 50 m pillangó 3. hely, 100 m pillangó 4. hely,
Tóth Bernadett Éva
Úszás: 200 m gyors 2. hely, 100 m hát 5. hely
Havas Balázs
Úszás: 200 m gyors 5. hely, 100 m hát 7. hely
Boruzs Alexa, Juhász Panni, Horváth Réka, Horváth Dorina, Lénárt Zoé, Kovalovszki Jana
Strandkézilabda: 8. hely
Felkészítő testnevelők: Czoldánné Domokos Györgyi, Szendrei Imre, Forrás Imre, Hajdu Zoltán János
Esély Pedagógiai Központ EGYMI Pánczél Imre Tagintézménye:
FODISZ Diákolimpia
Sosterics Tamás
Asztalitenisz: 1. hely
Mezei futás: 2. hely
Sosterics László
Asztalitenisz: 2. hely
Mezei futás: 3. hely
Pintér Attila
Mezei futás: 1. hely
Csákó Róbert, Kiss Patrik, Sajtos Alexandra, Pintér Attila, Sosterics László, Sosterics Tamás
Zsinórlabda: 4.hely
Felkészítő pedagógus: Király László Attila
Csernovic Nóra Kata
Úszóverseny Országos Döntő:
mellúszás 1. hely, hátúszás 1. hely, gyorsúszás 2. hely, váltóúszás 2. hely