

A hazai és a nemzetközi szikvízkészítő vállalkozókat várták a két napos Szikvízkészítők Nemzetközi Konferenciájára, melyet pénteken tartottak Gyulán.
Kónya István alpolgármester beszédében kiemelt fontosságúnak nevezte a szódát, amelyet Jedlik Ányosnak köszönhetünk és szintén a hungarikumok között szerepel, a gyulai és a csabai kolbász mellett.
Juhos János, a Békési Ipartestület elnöke elmondta, a szikvizes szakma jelenleg elhanyagoltnak számít az országban. A konferencia fő célja az, hogy összehívja a szakmabelieket, hogy közösen megbeszéljék, kinél milyen nehézségek fordulnak elő, és miképp képzelik el a jövőjüket.
Az eseményen többek között Hajdú Noémi a marketing eszközökről tartott ismertetőt, majd a pénteki nap zárásaként a Magyarországi Szikvízkészítők Jedlik Ányos Lovagrendje a „barátság poharával”, fröccsel koccintott a résztvevőkkel.