2024. október 15., kedd
FONTOS

A koreai kultúrát mutatták be Gyulán

Koreai Napot rendeztek vasárnap az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A gyulai eseményen a Han You Alapítvány mutatta be a koreai művészetet és annak különböző ágait.

A rendezvényen az érdeklődők megismerkedhettek az érdeklődők a koreai kalligráfiával, valamint különböző játékok is várták őket.

A rendezvényen Mecsi Beatrix, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezetője is tartott előadást Korea régen és ma címmel.

Vargáné Esztergomi Zsuzsanna Klára, a Han You Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, céljuk, hogy a koreai kultúra iránt érdeklődő és különböző művészeti ágazatokat kedvelő csoportokat összefogják.

Alt Norbert, a Keleti Kapcsolatokért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, a szervezetet azért hozták létre néhány évvel ezelőtt, hogy a keleti világot, az ázsiai országok kultúráját közelebb hozzák Békés megyéhez, ezen belül is Gyulához.

Alt Norbert kiemelte, a Koreai nap mellett hamarosan lesz Török-est és még Japán nap is. Utóbbi eseményre Gyulára érkezik Japán magyarországi nagykövete is.

Nézze meg ezt is:

Nagyköveti részvétellel tartottak japán napot Gyulán

  Szombat délelőtt érkezett a gyulai könyvtár elé Ono Hikariko, Japán Magyarországra delegált nagykövete. A …