2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Budapesten mutatta be piackutatási eredményeit a Gyulahús

Az Alföld Quartet műsora színesítette azt az eseményt, melyen a Gyulahús Kft piackutatási eredményeit ismertették újságírók számára Budapesten.

Az egyik legnagyobb tradícióval rendelkező hazai élelmiszeripari vállalat május végén készítette el reprezentatív, online felmérését. Ebben 500 ember fogyasztói igényeire voltak kíváncsiak. A vállalathoz visszaérkező vélemények alapján a tendencia alakulásában a koronavírus is szerepet játszott. A felmérés rámutat arra, hogy a speciális termékeket vásárlók jelentős része nem éri be csupán a glutén- és laktózmentességgel. Elvárják a finom ízeket is.

Daka Zsolt, a Gyulahús Kft ügyvezetője kiemelte, a cég 2013-as újraindulásakor prioritásként kezelték a fejlesztéseket. Hangsúlyozta, a jövőt tekintve fontos egy társaság életében, hogy milyen újdonságokkal rukkol elő a piacon.

Görgényi Ernő polgármester elmondta, Gyula egyik vezető gazdasági ágazata a húsipar mellett a turizmus. Rendszeresen végeznek kutatásokat, amelyek hosszú évek óta kimutatják, hogy az embereknek három dolog jut az eszükbe, hogyha meghallják Gyula nevét. Ezek pedig a kolbász, a vár és a fürdő. A polgármester kiemelte, a gyulai húsipar nehéz éveket élt meg a 2000-es évek után, mígnem odáig jutott, hogy 2012-ben felszámolták.

A fővárosi eseményen hangokba foglalták a gyulai kolbász elkészítését. Minden hozzávalóhoz egy hangot társított Hajduk Zoltán, a cég szárazáru üzemének vezetője, melyből végül Erkel Ferenc Bánk bán című operájából csendült fel egy részlet, amely kifejezi a dallamos ízvilág mellett az előállítás gyulaiságát is.

Nézze meg ezt is:

A nyugdíjas közösségek ereje

A napjainkban is aktív KÖVIZIG Szivárvány Nyugdíjas Klub Gyula egyik legrégebben alakult nyugdíjas szervezete. Egykor alapítótagként, …