2022. augusztus 17., szerda
FONTOS

Pénzért adott covid igazolást az orvos

rendorseg

A rendőrség eljárást folytat egy Békés megyei háziorvos ellen, mert a gyanú szerint COVID 19 igazolást állított ki egy férfinak, úgy hogy nem is fertőződött meg a vírussal.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat kezdeményezésére a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya büntetőeljárást folytat egy Békés megyei háziorvos ellen.

Az orvos a gyanú szerint COVID 19 igazolást állított ki egy férfinak 2022. január 4-én 200 000 forintért cserébe, úgy hogy nem is fertőződött meg a vírussal. A háziorvost egy férfi azzal az indokkal kereste meg, hogy a kisteleki ismerősének szüksége van az igazolásra, azért, hogy a börtönbe való bevonulását el tudja halasztani, a korábban elkövetett embercsempészés miatt.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a háziorvost vesztegetés elfogadásával, a másik két férfit vesztegetéssel gyanúsítja, és vizsgálja a történteket.

Nézze meg ezt is:

Súlyos baleset Tótkomlóson

Tótkomlóson, a Mezőhegyesi úton, 2022. augusztus 14-én 20 óra 10 perckor egy személygépkocsi vezetője ki …