2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Díszlövéseket adnak le a várostrom évfordulóján

Idén is díszlövésekkel tisztelegnek a helyi hagyományőrök a gyulai vár 1566-os ostromának hősei előtt.

Hagyomány már az egykori Magyar Királyság egyetlen épen maradt gótikus síkvidéki téglavárában, hogy a történelmi épület legfontosabb eseményét jelentő, 16. századi ostrom kezdő és záró napján óránként korhű lőfegyverekkel díszlövéseket adnak le.

Ebben az évben a Kerecsényi László Íjász Egyesület tagjai vállalták, hogy július 2-án a gyulai vár nyitvatartási idejében, délelőtt 9 és este 7 óra között 16. századi lőfegyverek másolataival adnak le tisztelgő lövéseket. A szombati látványosságot természetesen bárki „testközelből” megtekintheti; a biztonsági távolságot betartva a hagyományőrök mellől nézhetik a gyulai vár látogatói a lőfegyverek betöltését és elsütését. A hagyományőrök az óránkénti (minden egész órában eldördülő) lövések között szívesen mesélnek majd fegyvereikről és viseletükről, ezzel is még inkább átélhetővé téve az egykori erődítményben állomásozott végvári katonák hétköznapjait.

Kilenc órakor az első lövést Bajnóczi Ervin egy szakállas botpuskával dörrentette el a vár falán, ez a fegyver lényegében a puska őse volt valamikor. A nap folyamán minden órában más fegyvert sütnek el.

 

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …