2024. április 20., szombat
FONTOS

Csak idén 30 ezerrel több vendéget hozhat az új gyermek víziparadicsom

Utolsó és egyben látványos részéhez ért a Gyulai Várfürdőben található vízi gyermekparadicsom teljes rekonstrukciója.

A munkálatok jelenleg a csúszdainstalláció építésénél tartanak. Kun Miklós kiemelte, arra számítanak, hogy még júliusban átadja a kivitelező az építési területet és ezt követően megkezdhetik az egyedülálló attrakció üzemeltetését. Három korosztályt, a három éven aluliakat, a 3-6 éveseket, valamint a 6-14 éveseket szólítja majd meg az új rész. Több szinten elhelyezkedő csúszdák, spraypark, vízforgatók, valamint vízbillenő vödrök várják a jövőben a gyerekeket. Az új vízi gyermekparadicsom közel duplája az előzőnek, vagyis 800 négyzetméteren egyszerre majd kétszázan kapcsolódhatnak ki.

Az elmúlt időszakot jellemző, 40 fokot megközelítő hőségben sokan érkeznek a Gyulai Várfürdőbe.

Kun Miklós elmondta, a vendégforgalmon az látszik, hogy a családosok kevesebben jönnek a létesítménybe. A szállodai visszajelzésekből megmutatkozik, hogy spontán döntés alapján érkeznek a vendégek Gyulára. Nem hónapokkal előre, hanem pár nappal vagy egy héttel előtte döntik el, hogy merre utaznak.

A várfürdő egy régi álma vált valóra, hogy legyen egy kabalafigurája, arculati eleme. Több ötlet is felmerült, úgy mint a kacsa, bagoly, valamint a hód. Megszavaztatták ezt a dolgozókkal, és ez alapján született meg végül Vidra Vili. Elkészült a teljes alakos plüssfigura, mellyel szombaton lehetett először találkozni a fürdőben.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …