2024. április 19., péntek
FONTOS

Javulhatnak a sportolás feltételei a Törökzugi óvoda udvarán

Most még két felállított mobilkapu között futballoznak a gyerekek a Törökzugi óvodában.

Hamarosan egy pályázat segítségével Ovi-Sport Pálya épülhet ezen a területen. A kiíráshoz plusz önerőt biztosított a képviselő-testület a legutóbbi ülésen. Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány május 27-én értesítette a gyulai önkormányzatot arról, hogy a program megvalósításának feltételei rajtuk kívül álló okok miatt módosultak.

A program megvalósításához plusz 800 ezer forint pályázati önerőt biztosított a grémium. A Törökzugi óvoda tágas játszóudvarral rendelkezik, ahol elfér a 6×12 méter szélességű és három méter magas, hálóval fedett műfüves ovi focipálya.

Az óvoda profilja, hogy játékos formában szerettessék meg a mozgást. Ezért több programhoz is csatlakoztak az évek során.

Az óvoda vezetése bízik abban, hogy a mozgás korai megszerettetésével a későbbiekben olyan sportolók válnak a gyerekekből, akik tovább öregbítik Gyula hírnevét.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …