2024. március 29., péntek
FONTOS

Hétfőn kezdődik a 17. Shakespeare Fesztivál

A Rómeó és Júlia bábjáték nyitja meg hétfő este a 17. Shakespeare Fesztivált.

A darabot a veszprémi Kabóca Bábszínház, a Veszprémi Petőfi Színház és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház közös produkciójában láthatja a közönség. Elek Tibor igazgató elmondta, a korábbi évekkel szemben idén négy napos lesz a rendezvény és két játéktéren, a kamarateremben, valamint a várszínpadon láthatnak előadásokat a nézők.

Kedd délután egy táncszínházi produkció várja a nagyérdeműt a kamarateremben Ahogy tetszik címmel. Este pedig a korábban Gyulán már bemutatott Rosencrantz és Guildenstern halott című vígjátékot láthatják a színházkedvelők a várszínpadon. A darab története a Hamletet veszi alapul.
Szerda este a Miskolci Nemzeti Színház Lear halála című tragikomédiáját mutatják be a kamarateremben. Csütörtökön ismét két előadást láthat a közönség, délután a Poor Player című Shakespeare parafrázist láthatják Filip Krenus előadásában. A fesztivált a tavalyi évadban bemutatott Hamlear előadás zárja.

A Shakespeare Fesztivált pénteken a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál, szombaton pedig a XXIX. Gyulai Vár Jazz Fesztivál váltja.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …