

Négy év kihagyás után ismét lesz Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozó, melynek idei helyszíne Gyula lesz.
Az eseményt eredetileg 2020-ban szerették volna megrendezni a fürdővárosban. A július 13-17. közötti találkozó a Magyarországi Evangélikus Egyház legnagyobb ifjúsági eseménye, melyet kétévente, különböző helyszíneken rendeznek meg. Az első Szélrózsát 1996-ban rendezték meg Váralján, azóta pedig – hacsak egy világjárvány közbe nem szól – minden második évben megrendezik. Az idei házigazda a Gyulai Evangélikus Egyházközség.
Előregisztrációban mintegy 1500-án jelentkeztek eddig, de az 5 nap során közel 1800 vendéget várnak az evangélikus ifjúsági találkozóra. A pódiumbeszélgetések mellett gyermek- és ifjúsági programok, sport, kiállítás, filmklub, valamint táncház várja az érdeklődőket. Az öt nap alatt a hazai könnyűzenei előadók műsora színesíti az estéket.
Az ifjúsági találkozó témájának középpontjában a közösség áll, melyet Lukács evangéliuma 17. fejezetéből a 21. vers jelképez.: “Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! Mert az Isten országa közöttetek van!”. A leginkább fiataloknak szóló találkozóra várnak mindenkit, a nem evangélikusokat és az idősebbeket is, a programokat igyekeznek úgy összeállítani, hogy minden korosztály találjon magának lelkileg megérintő, izgalmas, érdekes alkalmat.