2024. március 29., péntek
FONTOS

Továbbra is sok programmal vár mindenkit az evangélikus ifjúsági találkozó

Nagy érdeklődés övezi a már harmadik napja tartó Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozót Gyulán.

Az idei fesztivál mottója a “Közöttetek van”, ez az az üzenet, amely megszólítja a fiatalokat. Az érdeklődők mellett a segítők is jól érzik magukat a fürdővárosban. A fiatalok között vannak olyanok, akik először vesznek részt a Szélrózsán.

A pénteki nap legnagyobb eseménye Pál Ferenc, közismertebb nevén Pálferi, római katolikus pap, mentálhigiénés szakember előadása volt. A Szélrózsán immáron negyedik alkalommal lépett a színpadra. Jellegzetes stílusú előadást tartott a hitről, Isten közelségéről.

A megjelenteket a programok, áhítatok mellett az tölti fel, hogy a barátaikkal lehetnek, közösségben vannak. Egy olyan közös ügyön dolgoznak, amely mindegyikőjük számára fontos.

A nap folyamán többek között kézműveskedés, valamint ökosátor várta a megjelenteket. Itt egy ökoszimulációs társasjátékot lehetett kipróbálni. A feladat, hogy halászvállalatokat kell vezetni, melyben egy megújuló, korlátos erőforrásból kell gazdálkodni.

A fesztivál utolsó napján, vasárnap Kondor Péter püspök tartja a záró istentiszteletet.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …