2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Airbus: megalapozták a gyulai iparfejlődés következő évszázadát

Jelképesen, egy gomb megnyomásával indították el július 28-án a termelést a gyulai helikoptergyárban.

A 15 ezer négyzetméteres épületben nagy precíziót igénylő mechanikai komponenseket állítanak elő, amelyeket az Airbus helikopter típusainak dinamikus egységeiben, és a sárkányszerkezetekben használnak fel. Az itt legyártott elemeket nem csak az új helikopterekbe építik be, hanem cserealkatrészként is felhasználják, emellett repülőgépajtókhoz is készülhetnek majd alkatrészek Gyulán.

Szinte pontosan két éve, 2020 július 17-én hozta létre azt a vegyesvállalatot az Airbus Helicopters és a magyar állam – ez volt az első fontos lépés a gyulai üzem létrejöttének történetében – hangsúlyozta Andreas Stöckle, az Airbus Helicopters Hungary ügyvezetője.

Emlékeztetett, az azóta eltelt időszakban sok kihívással, több más mellett a koronavírus járvánnyal is szembesülniük kellett, de sikerült túllépni a nehézségeken, így két évvel az aláírást követően megkezdhették a gyártást Gyulán.

Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára kiemelte, a válságból való kilábalás egyik pillére a hadiipar fejlesztése és a külföldi tőke beáramlásának erősítése lehet. Gyulára Európa egyik vezető vállalata települt, és Magyarország ezúttal nem csak a helyszínt és a szakképzett munkaerőt biztosítja, hanem 30 százalékban tulajdonos is. Felidézte, a beruházás első számú helyszínének nem Gyula számított, a város és a megye vezetése meggyőzte a céget, hogy ez lesz a legjobb helyszín, és a kormány is ezt támogatta.

Laurent Mazoué, az Airbus Helicopters üzemelésért felelős ügyvezető alelnöke azt mondta, a beruházással Magyarország az Airbus-család és az európai légiipar részévé válik. Mint kiemelte, az ország illeszkedik stratégiájukba, amelynek lényege a földrajzi és kulturális közelség mellett a kiváló minőségű munka.

Új időszámításról beszélt Görgényi Ernő polgármester, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a városban utoljára több mint 40 esztendővel ezelőtt, 1979-ben épült új gyárépület, a relégyár, amelyet 30 éve zártak be.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter történelmi pillanatnak nevezte, hogy a gyár megkapta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség engedélyét a gyártáshoz, mert ilyen jogosultsággal nem sok ország rendelkezik. Az Airbus volt az első olyan vállalat, amely a magyar kormány megkeresésére úgy döntött, hogy azzal közösen hoz létre vegyes vállalatot hightech területen, a repülőgépgyártás egy szegmensében.

A cég már most több, mint 50 embert alkalmaz, és az év végére az munkavállalók száma eléri majd a 100-at, néhány év múlva pedig a 250-et.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …