2024. április 20., szombat
FONTOS

Embercsempészeket és határsértőket fogtak Lőkösházánál

rendorseg

Két férfit és egy nőt tartóztattak fel a rendőrök 2022. augusztus 2-án 13 óra előtt néhány perccel Lőkösháza külterületén.

Mindhárman szíriai állampolgárnak mondták magukat, de személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon, nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Valamennyien Románia felől illegálisan lépték át az államhatárt.

A rendőrök előállították őket a Lőkösházi Határrendészeti Kirendeltségre. Az eljárás során az esettel összefüggésbe került egy osztrák honosságú  személygépkocsival közlekedő szír férfi is, akit néhány órával korábban az elfogás helyszínének közelében ellenőriztek a rendőrök. Őt is előállították a határrendészeti kirendeltségre.

A nyomozók a három férfit, akik a gyanú szerint segítettek a nőnek abban, hogy illegálisan átlépje az államhatárt és eljusson Nyugat-Európába, embercsempészés bűntett  elkövetésével gyanúsítanak és őrizetbe vették mindhármukat. A nő ellen idegenrendészeti eljárás indult, majd a magyar rendőrök átadták őt a román hatóság képviselőinek.

 

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …