2022. augusztus 14., vasárnap
FONTOS

Folytatódik a hagyomány: idén is lesz megyenap!

A bivalykürt is megszólalt 2016-ban, Békéscsaba központjában. Ekkor első alkalommal rendezték meg az azóta hagyománnyá erősödő megyenapot.

A szerda délelőtt, a megyeházán megtartott sajtótájékoztatón Zalai Mihály elnök jelentette be, hogy szeptember harmadikán ismét lesz megyenap, ráadásul a korábbi két, a koronavírus járvány miatt korlátozó intézkedéssel sújtott esemény után újra meg tudnak rendezni minden korábbi, jól bevált programelemet.
Zalai Mihály felidézte, a rendezvény létrejöttében fontos szerepet játszott egy jelentős évforduló. Elmondta, a megyenapon számos programmal várják az érdeklődőket. Nagy hangsúlyt kap az itt élő nemzetiségek kultúrájának bemutatása, akik ételkóstolókkal várják a látogatókat, sok programot szerveznek a gyermekeknek, és bemutatkoznak a fegyveres erők is.
A megyenap célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet Békés megye értékeire, erősítse az itt élőkben az összetartozás érzését és egy értékes nappal örvendeztesse meg a kilátogatókat.

Nézze meg ezt is:

Az aszály miatt kevesebb volt a szúnyog és a béka

  Akkora az aszály a Dél-Alföldön, hogy az már a szúnyogokra is hatással van, nagyon …