2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2022. 08. 11.

Témák:

– Megvásárolta azt a több hektáros területet a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány, melyen egy fejlesztő-szórakoztató központot hoznának létre. A tervek már készülnek, és ha minden jól alakul, a KoraPark komplexum akár két éven belül fogadhatja a vendégeket.

– Egyházi szervezetek mögé rejtőzött egy bűnbanda. Az állami költségvetésnek 8 milliárd forint kárt okozó bűnszervezetre a NAV a Békés Megyei Főügyészséggel szoros együttműködésben csapott le. A hatóság a külföldre rejtett bankszámlákról is zárolta a népkonyhával és fiktív szerződésekkel csaló bűnbanda vagyonát, a szervezet irányítói letartóztatásban vannak.

– “Halló, itt vagyok!”. Ez lesz annak az interaktív telefonfülkének az első témája, melyet hamarosan a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvaron lehet megtalálni. A ZERGE Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület idén szeptemberben ünnepli 20 éves fennállását, melyre egy összefoglaló kiadvánnyal készülnek.

– A Tündöklő Jeromos című darabbal kezdődik pénteken a Tamási Áron Napok. A Nemzeti Színházzal közös bemutatóban a címszerepet játszó Schnell Ádám mellett többek között a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészei is láthatóak lesznek.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …