Gyulatelevízió
A mennybe vétetett Szűz Mária
A katolikus egyház szentjeinek sorában immár mintegy két évezrede kiemelt tisztelet illeti meg Szűz Máriát, a megtestesült és emberré lett Isten, Jézus Krisztus édesanyját. Ugyan az egyházi évben számos ünnepe van Máriának, a legjelentősebb közülük Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.), amikor is arra emlékezünk, hogy Szűz Mária földi élete végén testestül-lelkestül a mennybe vétetett.
Szűz Mária – vagy ahogyan a keleti szertartású egyházak nagy részében a liturgikus, vagy más szent szövegekben nevezik: az Istenszülő – személye olyannyira fontos a teológiában, hogy a róla szóló tanítás – a mariológia – a katolikus dogmatika egyik külön ága. Személye ugyanis elválaszthatatlan attól az alapvető hittételtől, hogy Jézus Krisztus egyszerre volt valóságos ember és valóságos Isten.
Mária kultusza egyidős a kereszténységgel: megemlékeznek a Krisztushívő közösségek többek között születés- és névnapjáról. A legjelentősebb Mária-ünnep azonban az egyházi évben Nagyboldogasszony napja. Az ünnep teológiai tartalmáról a Magyar Katolikus Lexikonban a követőket olvashatjuk. „Mária földi életének befejezése után testével-lelkével együtt fölvételt nyert a mennybe, föltámadt Fia dicsőségébe. A testével-lelkével együtt kifejezés a teljes üdvösséget hangsúlyozza. Krisztus is testi valóságban támadt föl, és az örök életbe mindenki csak személyisége szerint juthat. Az ember test és lélek egysége, így a túlvilági üdvösséget nem hordozhatja csupán a »lélek«.”
Mária földi életének a végét a jeruzsálemi keresztény gyülekezet már a negyedik–ötödik században ünnepelte, mint Mária elszenderedésének (Dormitio sanctae Mariae) napját, amely emléknap aztán Nyugaton is elterjedt. Noha a keresztények kezdettől fogva hitték és vallották Mária mennybevételét (Assumptio beatae Maria), mint dogmát csak 1950-ban hirdette ki Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa Miserentissimus Deus kezdetű bullájával.
A magyar államalapítás és a keresztény egyházszervezés korából való két fontos dél-alföldi bencés monostornak, a csanádinak és a szerinek Nagyboldogasszony volt a címünnepe. Az utóbbinak az alapjai jelenleg is megtekinthetők az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A Szeged-Csanádi Egyházmegyében több plébánia közössége Nagyboldogasszonykor tartja a búcsúünnepét, így például a csanádapácai és a kiszombori.
A szegedi nagytáj régi magyar katolikusainak életében is fontos volt Nagyboldogasszony napja, amelyhez vallási tartalma mellett számos néphagyomány kötődött. Szőregi találós kérdés volt: „Hol magasabb a föld az égnél? Ott, ahol Máriát eltemették.” A szeged-alsóvárosi ferences kolostor atyái ezen a napon hagyományosan virágokat szenteltek – köztük a Boldogasszony növényének tartott mentát –, amelyeket a hívek hazavittek és egész évben gyógyfüvekként alkalmaztak a legkülönbözőbb betegségek esetére. Tápén Nagyboldogasszony napján szentelt virágot tettek a fiatal pár ágyába, hogy gyermekáldásban legyen részük, s aztán a gyerekágyba is, hogy a kicsit óvja a bajtól, betegségtől. A tápai nép egyébként úgy vélte: az ünnep éjjelén egy rövid időre megnyugvást lelnek azok a tisztítóhelyen szenvedő lelkek, akik életükben tisztelték Szűz Máriát.
Az egyik „magyar szentember”, Orosz István Boldog emlékezetű Bálint Sándor néprajztudós által közreadott önéletírásában szerepel ennek a hiedelemnek az érzékeny leírása. „1911. augusztus 15-én éjjel 11 órakor a nagyharang megszólalt… Odamentem a templomajtóhoz, hogy majd bemegyek. Nem látok senkit. A templomban nagy világosság volt, az orgona pedig ünnepélyesen szólt. Újra nyitom a templomajtót, be van zárva. Hallom, hogy ének megzendül. Nagy hatalmasan éneklik: Örülj, vigadj tisztaságban megvirágzott anyaság, / Angyali ártatlanságban tündöklő menyasszonyság, / Mária, Mária, egek királynéja, bűnösök szószólója! – Ezt hallván szívem és lelkem örvendezett. Mindenáron be akartam a templomba menni. Kénytelen voltam az ajtaját öklömmel verni. Egyszercsak megnyílik az ajtó, egy ember – olvasó a kezében – kijött, mondván nekem: mit akarok. Mondom neki, hogy szeretnék bemenni a templomba. Édes fiam, most nem szabad ide bejönni, mert mi mind túlvilágiak, megholtak vagyunk itt. Ma van Szűzanyánk, Mária mennybemenetele napja. Minden évben ezen a napon éjfélkor szentmisét szoktunk hallgatni…”
A misén ugyanis – az álom szerint – a tisztítótűzben szenvedő lelkek vettek részt.
