2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2022. 08. 19.

Témák:

– A napraforgó nem, de az akác jól mézelt Békés megyében. Az aszály miatt a szakembereknek már egy hónappal hamarabb hozzá kellett fogniuk a méhek etetéséhez.

– A tavalyi 80 helyett idén közel 400-an adományoztak búzát a Magyarok Kenyere programban Békés megyében. Az aszály miatt a kukoricából nagy területen semmilyen termést, napraforgóból pedig közel 5 mázsát fognak betakarítani a gazdálkodók.

– Kemény időszakon vannak a túl a gyulai Grosics Akadémia labdarúgói, hiszen volt olyan nap, amikor két-három edzésen vettek részt. Az akadémia infrastrukturális adottságai egyre több csapat figyelmét keltik fel, az edzőtáborozók mellett ide költöztek a Gyulai Amazonok, a Végegyháza, és itt edz a Körösladány is.

– A hétvégén is folytatódik a határvadászok toborozása Békés megye több településén.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …