

Az időjárás miatt idén rendhagyó helyszínen, az Erkel Ferenc Művelődési Központban rendezték meg az augusztus 20-i ünnepséget Gyulán.
Takács Árpád főispán ünnepi beszédében kitért arra, hogy Szent István király előrelátásának köszönhető, hogy a történelem forgószele nem sodorta hazánkat a teljes megsemmisülés felé. Uralkodása alatt a magyar törzsek erős szövetségéből egy még erősebb országot alapított, valamint rávezette a magyarokat a kereszténység és az önálló államiság útjára.
Takács Árpád főispán kiemelte, magyarnak lenni nemes és ritka erényeken alapuló életforma. Bármerre is járunk a világban, bárhol lakunk, dolgozunk, akkor is magyarul álmodunk, sírunk és nevetünk, mert egy hazából származunk, mert az otthon falait Szent István alkotta meg népének és ez a nép attól a pillanattól fogva nemzetté vált. Hangsúlyozta, augusztus 20-át a magyar ember nagyon tiszteli. Eszünkbe juttatja, hogy hazája és otthona van nemzetünknek.
Az ünnepi köszöntőt a Kiss Kata Zenekar koncertje zárta.