2024. április 19., péntek
FONTOS

Dürer Albert halálának 400. évfordulójáról szól az augusztusi Ládafia

A Ládafia: A hónap dokumentuma a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárából címet viselő sorozatban hónapról – hónapra újabb írást jelentetnek meg a gyűjtemény munkatársai. A legújabb részben Albrecht Dürer halálának 400. évfordulóját, és a Dürer család gyulai vonatkozását járta körül Czégé Petra Gabriella. A híres művész és családja szorosan kapcsolódik a városhoz, hiszen Gyulán éltek, innen vándoroltak ki Nürnbergbe.

1928-ban delegáció érkezett Nürnbergből Budapestre, hogy tárgyaljanak a magyarországi vezetéssel, az emlékévvel kapcsolatban. Ekkoriban kezdeményezték Gyulán többek között az emléktáblák létrehozását is.1928. március 8-ra terveztek egy tanácskozást a Magyar Tudományos Akadémia tanácstermében, ahol Varga Gyula gyulai polgármester későn kapta meg a meghívást, így nem tudott jelen lenni az eseményen, ezért maga helyett Scherer Ferencet küldte.

Július 1-én kezdődött el Gyulán a rendezvény, melynek során többek között megnézték a várost, valamint a városháza dísztermében díszközgyűlést is tartottak. Ezen az eseményen három utcát neveztek át. Ekkor nevezték el a Nürnbergi utcát, a Dürer utcából ekkor lett Dürer Albert, valamint az Ajtóssy-ból Ajtóssy Albert utca.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …