2022. október 1., szombat
FONTOS

Jó ütemben halad a Gyulakonyha új épületének korszerűsítése

Kívülről már új képet mutat az egykori relégyár épülete, ahova hamarosan a Gyulakonyha költözik.

A homlokzat mellett a nyílászárók is megújultak. Ambrus György kiemelte, a héten volt egy műszaki bejárás, ahol többek között azt nézték meg, hogy a jelenlegi telephelyről mit visznek majd át az új épületbe. Az oldalfalak már állnak, jelenleg épületgépészeti munkák folynak. Amint ezekkel végeznek, akkor kezdődik az alsó burkolás.

Július elsejétől lépett hatályba egy 20 százalékos áremelkedés. Ambrus György akkor a Gyula Televíziónak adott interjújában kiemelte, fontos volt számukra az emelés, hogy a gyermek- és az idős étkeztetésben azt a minőséget és mennyiséget tudják biztosítani, amit eddig is. Az ügyvezető hangsúlyozta, a menza díjak ezen az áron lesznek elérhetőek szeptember elsejétől is.

A nyári szünetben sem állt le a munka a Gyulakonyhánál. Táborokban, városi, megyei rendezvényeken is részt vettek. Emellett a cég nemrég a Gyulahússal szerződött.

Október elejétől két új, 100 százalékban elektromos autóval bővül a Gyulakonyha. Ez azért is fontos a cég életében, hiszen az emelkedő üzemanyagárak miatt gazdaságosabban, megújuló energiafelhasználással tudják majd tölteni a gépjárműveket. Ezzel biztosítják azt, hogy a gyerekekhez és az idősekhez időben eljusson az általuk kínált étel.

Nézze meg ezt is:

Első osztályos diákoknál szűrik a lisztérzékenységet

  2014 óta szűrik a lisztérzékenységet a tanulóknál Gyulán. Az ingyenes szűrést ebben az évben …