2024. április 18., csütörtök
FONTOS

A víziközmű vagyon államosításáról is döntött a gyulai grémium

Hat témáról döntött a grémium a csütörtök reggeli, rendkívüli képviselő-testületi ülésen. A hetes számú vegyes fogorvosi körzetben Megyeri Csilla végzi szeptember elsejétől a munkát. Döntés született a Gyulai Várszínház ügyvezetői munkakörének betöltéséről is. Elek Tibor, a teátrum jelenlegi igazgatója további 5 év határozott időtartamra kapott bizalmat.

A testület forrást biztosított a “Volt relégyár rehabilitálása” című pályázat megvalósításához. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a munkálatok megkezdésekor a bontás során derült fény az aljzat vízszigetelési problémáira, melyekre megoldást kellett találni. Emellett a konyha működtetéséhez szükséges egy vízlágyító berendezés beszerzése, valamint az áramellátást is máshogy kell megoldani. Vannak olyan szerkezetek a főzőhelyiségekben, amelyeket a sok éves ázás folytán nem takarhatnak el vakolattal, így azokat gipszkartonozni kell. A grémium elfogadta, hogy közel 21 millió forint összegű saját forrást vonjanak be.

A víziközmű vagyon átadására van egy lehetőség, melyet a kormány azért fogalmazott meg, mert az áram díjának jelentős megemelkedése sok önkormányzati tulajdonú víziközmű cégnél olyan helyzetet idéz elő, melyet nem tudnak megoldani, nem tudják finanszírozni ezt a költségnövekedést.

Görgényi Ernő kiemelte, ha sürgősen kellene dönteniük, akkor sem tudnának igent mondani az ajánlatra, a lehetőségre, hiszen a Gyulai Közüzemi Kft nem egy tiszta profilú víziközmű cég. Nemcsak ivóvíz és szennyvíz szolgáltatással foglalkozik.
Korábban a jelenlegi városvezetés javaslatára hoztak létre egy komplex városüzemeltető céget, akkor a közüzemi kft-t és a városgazdálkodási igazgatóságot összevonták, így a humán erőforrás és az eszközállomány sokkal hatékonyabban használható a város érdekében. A polgármester hangsúlyozta, hogyha ez az állam tulajdonába kerülne, akkor egy állami vállalat működtetné a gyulai parkolási rendszert, üzemeltetné az önkormányzati lakásokat, valamint gondoskodna a parkfenntartásról. Elhangzott, a víziközmű vagyont, amíg lehet, szeretnék önkormányzati kézben tartani.

A koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése kapcsán kapott támogatás felhasználásáról is döntött a testület. 2021-ben a kormánytól 400 millió forintot kapott a gyulai önkormányzat annak kompenzálására, hogy a járvány miatt elmaradtak a város adóbevételei. Ebből az összegből útépítési programot valósítottak meg, illetve a vasútállomás előtti terület átépítésének terveit készítették el, valamint a Volánbusz gyulai, helyi járatainak működéséhez szükséges önerőt biztosították. Most a megmaradt összegről döntött a grémium, melyből az Erkel Ferenc gimnázium főbejáratához vezető, a Bodoky közben található rossz állapotú utat fogják újjá építeni.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …